Szilágyi Áron a Mandinernek elárulta, kinek a véleményét kéri ki arról, hogy folytassa-e Párizs után

2024. május 12. 06:05

A háromszoros olimpiai bajnok kardvívó lesz a nyári játékokon a magyar delegáció egyik csapatkapitánya, ami nagyon megtisztelő számára. Azt is elmondta, hol tart a felkészülésben a márciusi izomsérülése után.

2024. május 12. 06:05
Kiss B. László

Nyitókép: Nemzeti Sport/Árvai Károly

 

Másfél hónappal ezelőtt rendesen ráijesztett a magyar szurkolókra Szilágyi Áron. Persze nem direkt tette, egyszerűen csak megtörtént a baj a március végi budapesti Zarándi Csaba kard csapat világkupán. A németek elleni bronzmérkőzésen ő kezdett, 3–1-re vezetett, de meghúzódott a combizma, leült az emelt pást szélére, pár percig ápolták, majd jelezte, hogy csere lesz. Az olimpikon arckifejezései elég beszédesek voltak, és kívülről úgy tűnt, nagyobb is lehet a baj. A csata után azt mondta a sérült, izomhúzódásról lehet szó, már a bemelegítésnél sem volt rendben a combhajlítója, majd egy rossz mozdulatnál meghúzódott, és inkább nem akart kockáztatni egy komolyabb sérülést. A mieink végül ki is kaptak 45–43-ra Németországtól és a negyedik lettek.

Ezt is ajánljuk a témában

Szilágyi a vk után másnap reggel a Sportkórházban kezdte a napot, ahol ultrahanggal megnézték a sérült jobb lábát. Kiderült, hogy vérömleny keletkezett a combjában, ami miatt pontosan nem lehetett látni a baj mértékét, meg kellett várni, hogy visszahúzódjon az ömleny. Szerencsére végül nem volt annyira súlyos a sérülése, csupán pár hetet kellett kihagyni. Már szinte teljes intenzitással edz, de még nincs százszázalékos formában.

„Nagy baj volna, ha már most, két és fél hónappal a nyári játékok rajtja előtt csúcsformában lennék. 

A felkészülési állapotom megfelel az ilyenkor elvárt szintnek. Az olimpiáig lesz még világkupa, Európa-bajnokság, tehát szépen, fokozatosan építjük a vívásomat és most a felkészülési időszakban igyekszünk a versenyformámat minél jobban kihegyezni” – árulta el a Mandinernek Szilágyi Áron.

A maximumra törekszik Párizsban

A háromszoros olimpiai bajnok, vb- és Eb-aranyérmes vívó mindennap azzal kel és fekszik, hogy miként tudná a legtöbbet kihozni magából Párizsban. Egyéniben, csapatban és a sportfelügyelői bizottságért is versenybe száll a játékokon.

„Természetesen a sportszakmai része az igazán fontos, erre készülök. Bízom benne, ha jó formában és egészségesen érkezem Franciaországba, akkor egyéniben és csapatban is jó eredményt érek el, s ott lehetek a legjobbak között. A mi sportágunkban jósolni és elvárni teljesen felesleges, mert a napi forma, milyen lábbal kelek fel, mennyire érzem a vívást, az ellenfeleket, ezek fogják eldönteni, hogy milyen eredményt érek el. 

Nyilvánvaló, az ember az éremmel elégedett meg annak örül, főleg az arannyal, de nem ezzel a céllal készülök, hanem a vívásomat próbálom a legmagasabb szintre emelni.

 Azt ígérhetem, az egyéni sikerek mellett mindent elkövetek azért, hogy csapatban is a dobogó tetejére álljunk. Hogy ez sikerül-e, majd meglátjuk. Ugyanakkor azt bizton állítom, mindannyiunkban megvan a motiváció, hogy az érem-kollekciónkat bővítsük” – mondta a sportoló, aki egy új szerepkörben utazik Párizsba. Szilágyi Áron lesz a magyar delegáció egyik csapatkapitánya Telegdy-Kapás Boglárka mellett.

Telegdy-Kapás Boglárka (balról a második) és Szilágyi Áron (balról a negyedik) lesz a magyar delegáció két csapatkapitánya a párizsi olimpián
Fotó: olimpia.hu

„Örülök, hogy megoszthatom ezt a tisztséget Bogival, így a felelősség kettőnk vállán nyugszik. Az általános iskolában a fociban nem én voltam az elsőként kiválasztva, most végre én lehetek a csapatkapitány. Ez azért kényelmesebb pozíció. Azt tudjuk már, nagy csapattal utazunk, szép ruhában, és azt remélem, mindenki harcolhat majd a céljaiért, megvalósíthatja azt, amit gyerekkorában megálmodott. A sporttársaimnak azt tudom és fogom tanácsolni, amit a nevelőedzőm, Gerevich György mondott mindig nekem. Őt nem az érdekelte, hogyan szerepelek egy versenyen, hanem az, hogy mindent megtettem-e azért, hogy a legjobb legyek. Kívánom mindenkinek, úgy fejezze be a versenyét, hogy elmondhassa, kihozta magából a maximumot” – nyilatkozta a kardvívó legenda.

Még nem döntött a jövőjéről

A párizsi olimpiai játékok július 26-án kezdődnek a nyitóünnepséggel. Sokakban felmerült talán már a kérdés, ezután is folytatja-e a versenyzést a 34 éves sportoló. Mint honlapunknak elárulta, ez még nem dőlt el.

„Ebbe az olimpiába mindent beleteszek. Nincs B-opcióm, öt vagy tíz éves tervem. 

A játékok után le fogok ülni a családdal, a feleségemmel és átbeszéljük, közösen döntjük majd el, hogy mi legyen. 

Persze a szakma, az edzők véleményét is kikérem. Szóval, sok minden fogja befolyásolni a döntésemet, és még nem látok annyira előre” – jegyezte meg a Vasas versenyzője és a vívószakosztály elnöke.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 197 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:32
🍓 ️ ­­­É­­r­­­t­é­k­e­­­l­­d­­­ ­­a­­­ ­s­­z­­­e­x­­i­­ ­p­­u­­­n­­c­­­i­­­m­­­a­­­t­­ 👉 𝐖­­­𝐖­­­𝐖­­.­𝐗­­­𝟏­𝟖­­.­𝐅­­𝐔­𝐍
Felvidéki MAGYAR
2024. május 13. 10:07 Szerkesztve
Elment a kancsal amcsi zsiráf buzihoz vacsorázni. Innentől pont lesz.rom, hogy mit csinál, pedig eddig magyar emberként és Vasas szurkolóként is a kedvenc sportolóim között VOLT!
kir2vik
2024. május 12. 08:42
(Hogy megjegyezte a szép ruhákat, szerintem rondák. Nem lazán elegáns, hanem szedett-vedettnek tűnik. De ez csak az én véleményem.)
a-bukott-baloldal-nagy-bibikkel
2024. május 12. 07:55
Nagyon helyes. A családoddal beszéld meg a dolgokat, ne a Pressmancival.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!