Áthelyezhezik az „amstetteni rémet” egy másik börtönbe

2024. május 14. 20:22

Nem jelent olyan veszélyt, amely azt indokolná, hogy továbbra is egy bűnelkövetők számára kialakított pszichiátriai intézményben tartsák fogva.

2024. május 14. 20:22
null

Nyitókép: Helmut Fohringer / POOL / AFP

Általános börtönbe szállíthatják át Ausztriában a fegyház pszichiátriai részlegéről az „amstetteni rémként” is emlegetett Josef Fritzlt, akiről 2008-ban derült ki, hogy csaknem 24 éven át házuk pincéjében bezárva tartotta és vérfertőző viszonyra kényszerítette a saját lányát. A kremsi tartományi bíróság keddi döntésében megállapította:

a most 89 éves férfi már nem jelent olyan veszélyt, amely indokolná azt, hogy továbbra is egy bűnelkövetők számára kialakított pszichiátriai intézményben tartsák fogva. 

Az idős elítélt olyan előrehaladott demenciában szenved, és fizikailag is annyira legyengült már, hogy a bűncselekmény elkövetésének alapját képező személyiségzavara időközben „mélyre temetődött” – áll a bíróság indoklásában. A háromtagú testület ugyanakkor leszögezte azt is, hogy a férfi feltételes szabadlábra helyezésére egyelőre nincs lehetőség, mert 

bár Fritzl nem jelent már veszélyt, továbbra is kérdéses, hogy a jövőben nem követne-e el újabb bűncselekményeket. 

Ettől függetlenül ügyvédje, Astrid Wagner jelezte, hogy az általános börtönbe történő áthelyezés utáni egy éven belül kérvényezni fogja a férfi feltételes szabadlábra helyezését.

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-87
2024. május 28. 19:46
🍓 ️ ­­­É­­r­t­­­é­k­­e­l­d­ ­­­a­ ­­s­z­­e­x­­i­­­ ­­­p­­­u­n­­c­­i­­m­a­­­t­ 👉 𝐖­𝐖­­­𝐖­­­.­𝐗­𝟏­­­𝟖­­.­­­𝐅­𝐔­­𝐍
pethoz-2
2024. május 15. 06:19
A länya 24 evig volt bezárva es kinozva! Szerintem nem kellene áthelyezni, mert 89 év ide vagy oda a manus velejéig romlott!
Kotucso
2024. május 15. 01:21
Próbaképpen miértz nem engedik szabadon? Meg a Breiviket is. Összedugná a fejét a két kis aranyos, aztán csak kifőznének valami tutit.
rockercicc
2024. május 15. 00:08
"bár Fritzl nem jelent már veszélyt, továbbra is kérdéses, hogy a jövőben nem követne-e el újabb bűncselekményeket." Ez egy kissé ellentmondásosra sikeredett! Amúgy meg rohadjon rá a lakat a mocskos féregre, vegetáljon még a sitten jó sokáig!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!