Semjén szerint jól halad a honosítás

2013. február 19. 12:22

Semjén Zsolt közlése szerint töretlen lendülettel zajlik a honosítás, a kérelmek száma nem csökken, hetente mintegy négyezer igénylés érkezik.

2013. február 19. 12:22

Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtti éves meghallgatásán Semjén Zsolt elmondta azt is: a Határtalanul! program iránt egyre nagyobb az érdeklődés, e célra 500 millió forintot biztosítottak a tavalyi évben; a Külhoni magyar óvodák éve program 3500 óvodába jutott el. Az idei a kisiskolák éve lesz, az erőket e célra fókuszálják – jelezte.

A miniszterelnök-helyettes az elmúlt évet értékelve kiemelte még a jogsegélyszolgálat és a kapcsolódó intézet létrehozását. Kitért arra, hogy három évre több mint 4 milliárd forintot kap az erdélyi Sapientia egyetem, biztosítva a kiszámítható működést. A székely zászló ügyével kapcsolatos történések mögött a román belpolitikát látta és üdvözölte, hogy a román parlamentre kikerül a székely zászló.

Frissítés: A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes megerősítette: a kérelmek száma közelít a 400 ezerhez, a tapasztalatok alapján egyszerűsítették az ügyintézést, az anyakönyvezést, és az állampolgárság megállapítását a Magyary-program keretében.  Kitért arra, további konzulokkal erősítették a konzulátusokat, hogy a kisebb településekre is eljussanak, a diaszpóra területeire mintegy ötven konzult küldenek ki, hogy a folyamatot segítsék. A Kőrösi Csoma Sándor-program keretében további ötven népművelő érkezik a diaszpóra területeire a magyar nyelv tanításának fejlesztése és a kulturális életet felpezsdítése érdekében.

Semjén Zsolt szólt a Julianus-program elindításáról, ez a tárgyi örökség felmérését, megtartását célozza, és a magyar szervezetek életére is jótékony hatással lesz. Örökségvédelmi megállapodásoknak köszönhetően 17 műemlék újulhat meg – tette hozzá. Utalt arra, felállították a Magyar Diaszpóra Tanácsot, ezt a többi között azzal indokolta: a diaszpóra érdekei korábban háttérbe szorultak, más problémák foglalkoztatják az ottani magyarságot, mint a Kárpát-medence magyarságát. A tanács része a Magyar Állandó Értekezletnek (Máért). A Határtalanul! program iránt egyre nagyobb az érdeklődés, e célra 500 millió forintot biztosítottak tavaly. A Külhoni magyar óvodák éve program 3500 óvodába jutott el, bejárták a Kárpát-medencét. Az idei év a kisiskolák éve, az erőket e célra fókuszálják. Semjén Zsolt kiemelte még a jogsegélyszolgálat és a kapcsolódó intézet létrehozását.

Közölte, három évre több mint négymilliárd forintot kap az erdélyi Sapientia egyetem, így biztosítva lesz a kiszámítható működése. A csángókra térve rámutatott: rendeződtek a személyi kérdések, a magyar oktatást a pedagógusszövetség bonyolítja le meghatározott szakmai szempontok alapján. Precíz elszámolás és számon kérhető szakmai kritériumok szükségesek, és erre a szövetség garanciát jelent – rögzítette, utalva a korábbi anomáliákra. A felvidéki Selye János Egyetemről szólva elismerte: vannak szakmai hiányosságok, hasonló rugalmasságot kértek a szlovák kormánytól, mint a szlovák egyetemeknél. Magyar részről is mindent meg kell tenni, ezért pénzügyileg és az egyetemi oktatók tekintetében segíteni fognak ígérte, hozzátéve: reális esély van arra, hogy a 2014-es akkreditáció sikeres legyen. Semjén Zsolt azt mondta, a Vajdaságban nagyon sok a pozitívum, a kulturális autonómia tekintetében is, de a magyarellenes atrocitások minderre árnyékot vetnek. A kettős mérce, ami az ottani ügyészi eljárásokban nyilvánvaló, elfogadhatatlan közölte.

Elfogadhatatlan, hogy nap mint nap magyarverésekkel, atrocitásokkal kell szembenézni” fogalmazott, hozzátéve: próbálnak lépni, hogy a két ország rendőrsége között legyen együttműködés, és az adott területeken legyenek magyarul beszélő rendőrök. Fontos lenne, hogy a szerb állam demonstrálja, nem tűri az etnikai alapú incidenseket hangsúlyozta.  Közölte, Kárpátalján formális és informális lépéseket tettek a magyar nyelvű oktatás akkreditációja érdekében, a II. Rákóczi Ferenc Főiskola támogatása kiemelt helyen szerepel. Hozzáfűzte: az új ukrán nyelvtörvényt üdvözölték, de azt már kevéssé, hogy annak megvalósítását elszabotálják, ami a magyarságot hátrányosan érinti.

Potápi Árpád (Fidesz), a testület elnöke szerint az MSZP jelenlegi politikája, Szanyi Tibor közelmúltban tett kijelentése, amivel „lerománozta a Békemenetben részt vevő erdélyi magyarokat”, arcul csapása újra a nemzetnek, ugyanaz az alap, amit Gyurcsány Ferenc teremtett meg 2004-ben. A szlovák államfő keddi budapesti látogatását történelminek nevezte, és utalt arra, a két állam között számos rendezetlen kérdés van, így a Benes-dekrétumok, a kettős állampolgárság ügye. Csóti György (Fidesz) a hamarosan parlament elé kerülő beszámolóból kevesellte az autonómiára vonatkozó részt. Közölte, csak a teljes körű autonómia mentheti meg a magyarságot, és javasolta: Szlovákia és Románia vonatkozásában még határozottabban lépjen fel a kormány. Kalmár Ferenc (KDNP) szintén az autonómia fontosságát hangsúlyozta.

Szili Katalin (független) alelnök az autonómia kérdésében kíváncsi volt a kormányzati álláspontra. Az autonómiahálózat megteremtése Európa számára fontos lehet közölte. Szávay István (Jobbik) azt mondta, a kormány önkényesen, pártpolitikai szempontok szerint válogat a külhoni magyarság szervezetei között, és szóvá tette, hogy a Délvidéken negligálják a Vajdasági Magyar Szövetségen (VMSZ) kívüli tömörüléseket. Hiányolta a beszámolóból az önkritikát, azt egyoldalú sikerpropagandának nevezte.

Semjén Zsolt jelezte: komoly vita van Szlovákiával állampolgársági kérdésben, de nem lehet nem látni a különbséget az első és a második Fico-kormány között. Ugyanakkor az a követelés, hogy egyeztetett törvény legyen Szlovákiával, egyenértékű azzal, hogy ne legyen ilyen jogszabály mondta, hozzátéve: abban kell előrelépni, amiben lehet, ez a gazdasági együttműködés, és ezek a sikerek elősegíthetik a nemzetpolitikai megállapodásokat is. A székely zászló ügyében az az álláspont: nem élezni a feszültséget, de „nem is feladni, ami az emberi jogainkból fakad”. A történések mögött a miniszterelnök-helyettes a román belpolitikát látja. Úgy fogalmazott, az autonómia az unióban elfogadott értékek megvalósítása, ez a magyar megmaradás garanciája, minden, ami efelé mutat, „jó és nemzetmentő, minden, ami ellene hat, rossz és nemzetvesztő”. Semjén Zsolt egy másik felvetésre reagálva azt mondta, a VMSZ-t nem ők választották, hanem a délvidéki magyarok.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Trükkök Százai...
2013. február 21. 00:46
Lesz méhégg hurka jazasztalon
Nagytestver
2013. február 19. 17:55
"Kettőtől nyolcmillió forintig terjedő összegért gyakorlatilag bárki vásárolhat magyar állampolgárságot Ukrajnában, illetve a Szovjetunió más utódállamaiban – írja egyre több ukrán lap, internetes hirdetésekre hivatkozva. A megvásárolható állampolgárságot olyan cégek kínálják, amelyek korábban schengeni turista-, illetve munkavállalói vízumokhoz segítették hozzá az ügyfeleiket. A visa-vengriya.com például röviden ismerteti, hogy 2011 januárjától egyszerűsített úton juthatnak magyar útlevélhez mindazok, akik magyarországi gyökerekkel rendelkeznek, az Unión belül bűntelen előéletűek, és minimális szinten beszélnek magyarul. Pár sorral lejjebb már arról van szó, hogy az sem baj, ha az ügyfélnek nincsenek magyar ősei, mert a cég – külön fizetett szolgáltatásként – gondoskodni tud akár magyar nagypapáról vagy nagymamáról is, az eset bonyolultságától függően személyenként 6 és 25 ezer euró közötti összegért. Ilyen esetekben a kérelmezőnek csupán a saját és szüleinek születési és házassági anyakönyvi kivonatait kell beszereznie, mellékelve egy pár soros önéletrajzot. A befizetett összegtől függően akár még az állampolgári eskütételen sem kell okvetlenül személyesen megjelennie az ügyfélnek."
justiceforhungary
2013. február 19. 17:48
Amikor egy a magyarság nemzeti érdekeit szolgáló hír egy kis kereszténységgel fűszerezve megjelenik a mandineren a ballibek okádják a lepontozást.... Nagyon utálják a magyart, el sem tudjuk képzelni hogy mennyire.
dönci5
2013. február 19. 17:33
A szerbek most lázasan kutatnak valami magyar huszadik unokatestvér után, aztán úniós polgárok lehetnek. Bravo hülyék!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!